A céged fejlődésének legfőbb korlátja

korlat

Ma hallottam egy kedves történetet egy krakkói csodarabbiról, aki csak tanult és tanult, és egy gyertyáról ami sosem alszik ki… Ismeritek?

Rema rabbi több száz év előtt élt, de azóta is csodarabbiként emlegetik. Hogy így meg tudott maradni az emlékezetben, annak számos oka van, de az egyik biztosan a tanulás: Ez a rabbi minden este tanult, és tanult, az emberek pedig ilyenkor mindig láthatták a gyertyája fényét az ablakán át.

Azt mondta — mint ahogy az a jó paphoz illik a régi magyar közmondás szerint — hogy élete végéig tanulni fog. Ha pedig már nem látják a gyertyafényt az ablakában, az csak egyet jelenthet: Már nincs az élők sorában, ezért fejezte be a tanulást.

Így is történt. Egy nap az emberek sötéten találták az ablakát, őt pedig holtan — de a gyertyáját meggyújtották, és azóta is gondoskodnak róla, hogy mindig világítson.

Eddig a történet, ha Krakkó felé jársz, talán Te is belebotlasz…

Az én tanulságom az, hogy a „csodák” mögött egyfelől kemény, kitartó, odaadó munka van, de ez önmagában kevés: Nem elég sokat dolgozni, az igazán kimagasló eredményekhez közben folyamatosan fejlődni is kell.

Hát gyújtsd meg Te is a gyertyád, és képezd magad — a vállalkozásoddal kapcsolatban is!

Ha nem tudod, hol kezdjed, merre indulj, azt tanácsolom, nézd meg, hova kell a legtöbb erőfeszítést tenned a cégen belül! Valószínűleg ez lesz az a terület, ami a leginkább fejesztésre szorul.

A vevőszerzés lenne az? Ha mégsem, akkor is fontold meg az ajánlatom, mert ha több vevőd, több bevételed van, az időt szabadíthat fel a tanulásodhoz.

 

Tehát mi a céged fejlődésének legfőbb korlátja?

 

Minden válllalkozás fejlődőképességét a vezetője fejlődőképessége határozza meg, és kizárólag ez szab határt neki. Ez alól a Te vállalkozásod sem kivétel!

Indítsd el a kampányod most legalább 20e Ft-tal, és 30e Ft értékű szolgáltatást kapsz! Ha ez nem lenne elég — és miért is lenne az, itt jön az igazi bónusz! — a maketing tanulmányaid elkezdéséhez ajándékba adok egy részletes kampány stratégiát, ami 15 oldalon át taglalja azokat az alapvető vevőszerző eszközöket, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen sikeres kisvállalkozó fegyvertárából, így a Tiédből sem.

Ezt a nagyon praktikus kis kiadványt 4 900 Ft-ért bármikor megveheted, és ahogy elkezded használni, látni fogod, miben szorulsz a segítségemre.

Hadd zárjam a soraim Einstein sokat idézett gondolatával, mely szerint a problémák sosem oldódnak meg azon a tudatossági szinten, ahol keletkeznek: Ha nem növeled a tudatosságod, mindig ugyanazokkal a problémákkal kell küszködnöd nap, mint nap!

(Nem unod még…?)

 

 Siess, mert az az ajánlatom csak 2 napig él, csütörtök estig hívj fel!

 

Persze. Segítünk.

Bízunk benne, hogy ezzel a blog bejegyzéssel is tudtunk használható gondolatokat adni. Ha elakadnál a megvalósításban - vagy egyszerűen csak kényelmesebb Neked úgy, szívesen megcsináljuk mi.

Keress bátran!

    Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.