Érdemes a Facebook-on időzni… Ezt a napokban találtam: „Megfigyelték, hogy a férfiak például leggyakrabban a másik nem hátsóját nézik meg, amelyből arra a következtetésre jutottak, hogy jó reklámüzeneteket lehetne itt elhelyezni….”
„…Kiderült, hogy egy átlagos fogyasztó naponta nagyjából ezer-kétezer hirdetéssel találkozik, amelyből az outdoor (kültéri) üzenetek száma körülbelül 290, a direkt marketinghez tartozóké hetven. Ebből átlagosan 113 üzenetet vettek észre a fogyasztók (ennyin tartották szemüket legalább egy másodpercig), míg az összes direkt marketing hirdetést észlelték. Kérdés, hogy ebből mennyi a releváns. Elgondolkodtató, hogy a kutatók szerint a nap végén mindössze kettő-négy üzenetre emlékszünk.” (Forrás:www.mfor.hu)
Azonnal hozzá kellett szólnom (természetesen), de a dolog azóta sem hagy nyugodni — ami férfitársaim számára már a képre tekintve érthető lehet. Viszont most éppen őket kérem arra, hogy próbáljanak meg az árnyékukon velem együtt túllépni, és nézzünk rá az adatokra még egyszer:
1000-2000 üzenetből 2-4 marad a nap végére, és arról nem szól az idézet, hogyan változik ez az arány másnapra vagy harmadnapra, amikor a fogyasztó fogyaszt valamit a kapott üzenetek hatására vagy azoktól függetlenül…
Egy korábbi bejegyzésemben a referencia marketing kapcsán már érintettem ezt a témát, most még
3 adat, amit használni tudsz,
hogy ezt az áldatlan helyzetet kezeld:
- Minél pontosabban határozd meg magad: Miben vagy a legjobb, miben vagy különleges? Miben tudsz a legtöbbet segíteni?
- Ne csak a kommunikációd kiindulópontját, hanem a végpontját is határozd meg: Ha mindenkinek árulsz, senkinek sem fogsz eladni! Nézd meg, kik az ideális vevőid, kik azok, akik számára ideális a megoldásod, és szólítsd meg azokat, pl. „Kedves Piros Traktorosok!” (feltéve, ha Nálad kapható a legjobb és legolcsóbb piros traktorfesték…), és traktorosokkal tudsz a legjobban üzletelni.
- Az új eladások fontosak, de manapság az is eredmény, ha a régi vevőid megtartod, ezért törődj velük! Ha megkéred őket, ajánlanak Téged, és új vevőt is hoznak….
Ez a három dolog biztosan segít abban, hogy az üzeneted meghallják, és a válaszuk se maradjon el. A fontos, hogy üzenj, folyamatosan kommunikálj, érd el. hogy a kommunikációd minél előbb és minél gyakrabban kétirányúvá váljon!
Sok sikert hozzá!
Persze. Segítünk.
Bízunk benne, hogy ezzel a blog bejegyzéssel is tudtunk használható gondolatokat adni. Ha elakadnál a megvalósításban - vagy egyszerűen csak kényelmesebb Neked úgy, szívesen megcsináljuk mi.Keress bátran!