Ha lenne pénzem, vennék egy Aston Martint
Ha lenne pénzed…
Miért nincs?
Először is azért, mert így gondolkodsz!
Lássuk csak: Amikor azt mondod: “ha lenne”, azzal azt mondod ki, hogy nincs. Ami még rosszabb, ezzel egyben azt is állítod, hogy van némi akadály közted, és a között a néhány millió forint között.
De valójában nem pénzt akarsz, hanem autót.
És – mondjuk – nem követed el azt a varázslótanoncok között is általánosnak mondható hibát, hogy a jövőbe kívánod azt, amire most van szükséged. Tehát nem azt mondod, hogy szeretném, ha MAJD lenne egy autóm, mert az úgy is lesz. Pontosabban nem lesz, legalábbis a jelenben soha. A jövőben marad, ahova kívántad: MAJD lesz.
Hát igen: minden fejben dől el…
Egy elég magas, már-már elméleti szinten viszont tudnál a jelenbe kívánni. Ha te lennél Albus Dumbledore, elég lenne, ha csak annyit mondasz, hogy: “AUTÓ”. És zutty, már lenne is autód. Talán még a varázspálcád se kéne hozzá.
De milyen unalmas lenne!
Nem lenne benne túl nagy kihívás, ezért találtuk ki a “pénz” nevű játékot: Egy Monopoly az egész világ.
Nem úgy van az, hogy csak úgy van az, amit szeretnél: Teljen időbe, erőfeszítésbe – és mennyivel jobban fogsz örülni amikor végül megszerzed!! Már az autó megszerzése felé vezető úton is jól fogsz szórakozni, mert lesznek ott mások is, akikkel játszhatod a “pénz” nevű játékot.
Mert azt az autót nem adják ingyen, nincs belőle akármennyi, különösen, ha egy Aston Martint akarsz. Ha bárki pattinthatna az ujjával, és máris beleülhetne, nem lenne ekkora érdem, ekkora büszkeség beleülni. A játék tehát úgy van kitalálva, hogy semmiből, így pénzből sincs akármennyi, különben nem lenne értéke.
De mi ad értéket a pénznek? A Nemzeti Bank? Így igaz. Az okosok eldöntik, és megegyezünk benne, hogy ennyit meg ennyit ér. Tehát mondhatjuk, hogy a pénz olyan értékes, amilyennek gondoljuk. Tisztára, mint egy társasjáték – nem? Leülünk egy asztal köré, és megegyezünk. Ennyit ér… “Nem. Tudjátok, mit, érjen inkább annyit!” És így tovább, és így tovább.
Már csak egy kérdés van: Ebben a játékban hogy lehet azt a “pénz” nevű dolgot megszerezni, hogy végre beülhessek az Aston Martinomba? OK, nagyon egyszerű: Neked kell az Aston Martinod. És annak mi kell, akinél most az autód van? És amannak mi kell, aki annak megadja, ami kell…?
Valójában senkinek sem pénz kell, még annak sem, aki megszállottan gyűjti: Lehet, hogy biztonság, esetleg hatalom kell neki, vagy egyszerűen csak a tudat, hogy neki több van. Senkinek!
A motivációs tréner örökbecsű szavait idézve:
Ha segítesz valakin, az önmagában is öröm és jutalom. Ha sok emberen segítesz, még nagyobb öröm és még több jutalom. Ha elég sok emberen segítesz, az elég sok pénz (is). Miért? Mert a pénz azok felé a pontok felé áramlik a leginkább, ahonnan az emberek az érzésük, a megítélésük szerint a legtöbb segítséget kapják a céljaikhoz vagy akár a puszta túléléséhez.
Hogy tudsz a legtöbb emberen segíteni?
Mi az a tudásod, ami a legtöbb esetben segít?
Mi az a dolog, amivel a legtöbb segítséget adhatsz
– bármihez, amit a többiek el akarnak érni?
Ha már a pénz varázslásnál tartunk: Hogyan foglalnád össze egy mondatban, hogy miben tudsz igazán segíteni, mi a különleges a cégedben? Gondolj csak bele: egy gyorsliftben össze vagy zárva egy megfizethetetlen idejű befektetővel, és van 35 műsodperced a földszintig, hogy elmond, miért a Te üzletedbe fektessen tízmillió dollárt.
Hát jobb, ha ezt alaposan átgondolod! Ha egyedül nem megy, ne csodálkozz, ez tömény marketing szakmunka, segítünk. Amihez pedig tényleg nem nélkülözheted a segítségünk, csak ezután jön: mert NAGYON SOK emberhez kell eljuttatni az üzeneted, amit megfogalmaztál…
…És eljöhet a nap, amikor Te leszel a városod jótevője, akit mindenki ismer, és elismer. És netán azt találod mondani, hogy “AUTÓ”! És zutty, máris ott egy Aston Martin! Látod? Hát ennyire szeretnek: még pénzre sem lesz szükséged, csak arra, hogy kimond… (Azt már tudják, hogy Aston Martint szeretnél?)
Szőnyi János
Persze. Segítünk.
Bízunk benne, hogy ezzel a blog bejegyzéssel is tudtunk használható gondolatokat adni. Ha elakadnál a megvalósításban - vagy egyszerűen csak kényelmesebb Neked úgy, szívesen megcsináljuk mi.Keress bátran!