Ilyenkor mindenki mindenkinek Boldog Új Évet kíván — én is Önnek! — ami jól eső, és fontos dolog: erősíti az emberi kapcsolatokat és a hitet abban, hogy sikerül. Én hozzá is segítem, hogy sikerüljön!
Egy régi mondás szerint „…az amatőrök álmodoznak, a profik dolgoznak”. Ha nem csak fogadalmat akar tenni, ami nagyjából és általában megmarad az álmodozás szintjén, dolgozzon velem, és el is éri, amit elhatározott.
Vigyázzon, mit kíván, mert meg fog valósulni… Az elhatározásoknak önmagukban is ereje, hatása van az életére. Még az újévi jókívánságok is megindítanak dolgokat— bár a hatást elég jól fokozhatja, ha nem áll meg itt.
Minél pontosabban tegye oda a célját, így annál pontosabban ki tudja dolgozni a hozzá vezető utat. És fordítva: Ha a cél nem pontos, nem lehet megtervezni.
Bármi legyen is a terméke, amiért cserébe megkapja majd a célját, biztos lehet benne, hogy 2010-ben még inkább igaz, mint valaha, hogy ki kell emelkednie az átlagból, ha valóban sikeres akar lenni.
A következő napokban részletesebben is írok majd az újévi fogadalmak működéséről, a célokról és arról is, hogy pontosan miért és milyen marketing eszközök használatával lesz átlagon felüli — ha érdekli, íratkozzon fel, és megírom Önnek, mikor.
Addig is Kellemes Ünnepet kívánok!
Persze. Segítünk.
Bízunk benne, hogy ezzel a blog bejegyzéssel is tudtunk használható gondolatokat adni. Ha elakadnál a megvalósításban - vagy egyszerűen csak kényelmesebb Neked úgy, szívesen megcsináljuk mi.Keress bátran!