Goebbels, Hitler propaganda minisztere vallotta, hogy ha egy hazugságot elég sokszor elismételünk, és azt a megfelelö odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel. Gonosznak tartod őt? Pedig ő csak egy országra alkalmazta azt, aminek a súlya alatt ma már az egész „civilizált” világ nyög…
Természetesen nem vonom kétségbe a TV és a többi média által agyonreklámozott márkák stb. minőségét — hacsak azért nem, mert annak a döbbenetes mennyiségű pénznek, amit a reklámra költenek, a minőség rovására kell mennie, hiszen be kell épülnie a termék árába.
Azt mondják, amikor vásárolunk, egy érzést vásárolunk— én csak egy kicsit drágának találom az „illusztrációt”, amivel ezt az érzést sugallni próbálják, és mindenképp groteszknek azt, hogy ilyen mértékben finanszírozom a saját meghülyítésemet. És itt el is érkeztünk ahhoz, ami a legjobban zavar:
A hipnózis
Nem az a baj, hogy ennyit költenek a reklámra — bár nálam költenék el… — hiszen Henry Ford agyonidézett mondása szerint „aki azért nem költ reklámra, hogy spóroljon, az ennyi erővel megállíthatná az órát, hogy időt takarítson meg”, hanem a módszer, ami engem leginkább a hipnózisra emlékeztet.
A hipnózis lényege, hogy a hipnotizált (esetünkben mindössze néhány milliárd ember) attól függetlenül végrehajtja a hipnotizőr utasítását, hogy az mennyire ésszerű, illetve mennyire egyezik a saját akaratával. Mert épp a saját akarat az, amit a hipnózis kiiktat, és a hipnotizált nevetséges báb lesz, megfosztva a személyes szabadságától, ami talán a legnagyobb kincse.
A hipnotizőr, ahogy a TV vagy az óriásplakátok is, egyirányú kommunikációt alkalmaz, pedig a kommunikáció — amennyiben egészséges — alaptermészeténél fogva kétirányú. És mivel a kommunikáció a minket körülvevő világ egyik legfontosabb eleme (szerintem a legfontosabb, de senkit nem akarok ezzel túlterhelni, csak csevegünk…), a szintje sokat elárul azokról az állapotokról, amelyekben találjuk.
Gondolj a házasságodra: Éveken át könyörögsz a férjednek, hogy hajtsa le a WC deszkát, semmi eredmény! Heteken át próbálod kiengesztelni a feleséged szép szóval, virággal, egyre drágább ékszerekkel…, és semmi eredmény! A csapda meghatározása: egyirányú kommunikáció.
Akkor most lássuk, hogyan lépjünk túl Goebbels árnyékán — ami különösen azok számára lehet érdekes, akiknek nincsenek milliárdjai a tömegpszichózisra, de gyomruk semmiképp sincs ahhoz, hogy egy ostoba reklám tizenkétezer bejátszásával simára döngöljék leendő vásárlóik utolsó épen maradt agytekervényeit is.
A marketing lényege szerintem úgy foglalható össze, hogy tudd meg mire van szükség, állítsd elő, és ugyanazokkal a szavakkal, ahogy Neked elmondták ezt, add a kezükbe.
Az alapelemek tehát nem igényelnek többet némi kommunikációnál és egy kis szervezésnél (ami maga is elég nagy részben kommunikáció). És akár egy életen át képezheted magad, mindig lesz következő lecke: a kommunikáció művészete az élet művészete!
Az első javaslatom tehát, hogy képezd magad!
A második, hogy — ha reklámra költesz — fontold meg a következőt:
A web maga a megtestesült interaktivitás! Mielőtt bármihez hozzákezdenél, gondolj arra, hogy itt adatok tízezrei állnak rendelkezésedre azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi az amire szükség van, mi az, amit keresnek.
Folyamatos élő kommunikációban lehetsz a közönségeddel, nem csak a fórumokon, közösségi oldalakon, de azon a lehengerlő mennyiségű statisztikán keresztül is, ami a közönséged reakcióinak változását írja le, olyan részletességgel és olyan rugalmassággal, ami minden marketinges álma.
De a két dolgot össze is vonhatjuk, ha akarod:
Ha velem kötsz üzletet, gondoskodom a kommunikációdról, de közben ki is képezlek arra, hogy legyél sikeres abban, amit csinálsz!
Na mesélj! Mit akarsz csinálni?
Persze. Segítünk.
Bízunk benne, hogy ezzel a blog bejegyzéssel is tudtunk használható gondolatokat adni. Ha elakadnál a megvalósításban - vagy egyszerűen csak kényelmesebb Neked úgy, szívesen megcsináljuk mi.Keress bátran!