Nem is hinnéd, milyen fontos tudni, mikor kezd elmenni az eszed! Elöljáróban csak annyit, hogy NEM AKKOR. Nem akkor, amikor gondolod, a határ valahol egészen máshol van, mint a többség gondolja. És ha a tét elég nagy ahhoz, hogy észnél légy, akkor figyelj!
Teljesen normális, teljesen természetes, teljesen elfogadott, hogy
- néha lehangolt vagy valamitől
- néha aggódsz egy kicsit
- néha dühös vagy, de legalábbis feszült
- néha pedig azt érzed, hogy csak tengsz-lengsz…
És mivel a körülötted lévők többsége is nagyjából épp ezeket a tüneteket mutatja, bele is egyeztél abba, hogy
így megy ez…
Tévedsz!
Éppen így nem megy.
Ezen a ponton egy pillanatra felejtsd el a kedvemért, hogy mit gondolnak az emberek, és velük együtt mit gondolsz Te magad — egyébként meglepődnél, ha kiderülne, hány véleményt kezelsz a magad gondolataként, anélkül, hogy valaha is meggyőződtél volna arról, hogy számodra is igaz-e — és most válaszolj egy kérdésre:
Pattant már ki a fejedből világmegváltó ötlet, amikor búsan néztél magad elé, vagy mikor épp aggódtál esetleg dühöngtél valamin?
Nem hiszem, bár ami a dühöt illeti, a szükségességi szint sok mindenre képes…
Talán már sejted, mire akarok kilyukadni, az elv viszonylag egyszerű. Ha tényleg jól akarsz működni, igyekezned kell jókedvűnek maradni, ami viszont a gyakorlatban nem mindig sikerül. Nekem se!
De annyit már tudok, hogy nem akkor megy el az eszem, amikor elkezdek duplán látni, vagy össze-vissza beszélni. Hanem abban a pillanatban, amikor arra az egy pillanatra elhalványul a lelkesedésem.
Ha nem vagy rajta a célodon tiszta erőből, akkor ez könnyen előfordul.
Rajta vagy?
Akkor PADLÓGÁZ! Miben segíthetek?
