Az emberi fajt a közös erőfeszítései tették naggyá, és emelték a táplálkozási lánc, a bolygó csúcsaira. Most mégis az ellenkező irányba indult el. Az Égnek hála nem rohan a vesztébe, épp csak botorkál. De ez se túl jó hír…
...És mi a rossz hír?
A személyes összefogás, az együttgondolkodás, a közösen végzett munka, sőt a közös szórakozás, a társasági élet helyét is átveszi, elfoglalja az online tér. A rossz hír, hogy ezzel az emberek elkülönülésének egy olyan ijesztően gyorsuló tendenciája indult el, ami egyenes út olyan állapotokba, mint a teljes magány vagy a rabszolgatársadalom.
Most azt hiszed, hogy csak filózok, igaz?
Akkor nézz rá a fenti képre!
Olyan nagyon messze nincs a valóságtól!
Igaz?
Attól függetlenül, hogy beleolvastál-e az előző blog bejegyzésembe a jelen hatalmáról, biztos vagyok benne, hogy ebben egyet fogsz érteni velem: Nem igazán egészséges zombiként közlekedni egy nagyváros közepén. Mert ha nem nézel fel időben, találkozhatsz akár egy villamossal is. Kérdés, hogy észreveszed-e egyáltalán, hogy már alatta is vagy…?
Sokat beszéltem már itt a blogon kommunikációról – végül is ez egy marketing témájú blog, akárhogy is csűrjük-csavarjuk. De amiről most beszélünk, az messze túlmutat az üzleti kommunikáción!
Kezdjük ott, hogy maga az érzékelés is kommunikáció, nem csak a szavak, a fotók és a videók. Ha ez utóbbiakat bújod a telefonodon épp, akkor nem érzékeled a jelen környezetet. Nem vagy a jelenben! Ez egyben azt is jelenti, hogy nem éled a saját életed, mert nem vagy benne. Valahol egészen máshol vagy!
Hogy lehet ezen az áldatlan helyzeten segíteni?
Először is – mint mindig – úgy fogunk hozzá, hogy próbálunk alaposabban ránézni, hogy néz ki egy kommunikáció, ha nem zombik között zajlik:
-
- Meglátod a barátod, és azt mondod: Helló!
- Meghallja, ő is meglát, és visszaköszön: Helló!
- Te elmosolyodsz, ezzel nyugtázva, hogy visszaköszönt.
- Ő pedig látja a mosolyodon, hogy vetted a adást.
Tehát a kommunikáció két pont között áramlik:
Az egyik elindítja, a másik fogadja, és visszajelez, hogy a kommunikáció fogadása megtörtént.
Ha a kommunikáció kiegyensúlyozott, akkor ugyanez a folyamat megismétlődik, de most úgy, hogy a barátod indít, és mondjuk, megkérdezi, „hogy vagy?” – és így tovább. Vagyis a teljes kommunikációs ciklus ilyenformán nem 4, hanem összesen 8 lépésből áll. Te fogadod a kérdést, azután megválaszolod, a válaszod pedig a barátod fogadja, és jelzi ezt.
Tehát az élő kommunikáció KÉTIRÁNYÚ. (ÉS PONT.)
Összefoglalva ennyit a sémáról…
Másodszor pedig próbáljuk meg összevetni ezt a sémát azzal, ami a mobiltelefonunkkal folytatott „kommunikációban” történik:
Ránézünk a telefonképernyőjére, amin megjelenik egy információ, és mi érzékeljük. Felfogjuk, meghányjuk-vetjük, használhatónak vagy szórakoztatónak tartjuk, és…
…és továbbgördítünk a következő posztra vagy videóra!
Mi történik – vagy inkább nem történik itt?
Hát…, ami azt illeti elindult egy kommunikációs ciklus, de meddig jutott?!?
A z összesen 8 felsorolt lépésből az elsőt sem csinálta végig: a telefon átjuttatott egy információt, Te meg annyit se mondtál, hogy „befellegzett” (kamaszkorom kedvenc íróját, Rejtő Jenőt idézve).
Pedig ezzel a kommunikációs ciklusnak itt befellegzett!
Elindult egy ciklus, ami nem zárult le, függőben maradt.
És harmadszor: VIzsgáljuk meg, hol siklott ki a dolog, és miért!
Én arra tudok gondolni, ami a laptopodon vagy a telefonodon történik, ha túl sok programot indítasz el, ha túl sok van nyitva. Úgy van: belassul, és teljesen ki is akadhat.
Az emberi elme ugyanígy működik: Minél több a befejezetlen ciklus, annál több figyelmi egység rögzül le rajtuk. És nem is szabadul fel addig, amíg nem döntöd el, hogy így vagy úgy befejezed ezeket a ciklusokat.
Amikor túl sok mindenre kell egyszerre figyelned, már azzal is figyelmi egységeket tudsz felszabadítani, ha felírod a függőben lévő teendőid, hogy ne kelljen őket fejben tartani. Igaz? (Ha kétségeid vannak, akkor még nem próbáltad…)
Milyen jó érzés, amikor kipipálsz egy feladatot a naptáradban! Szinte érzed, ahogy felszabadulnak a benne lekötött figyelmi egységeid, és újra a rendelkezésedre állnak. A visszanyert szellemi kapacításod erősebbé tesz, ez okozza a jó érzést.
„Zombi-üzemmódban” ez épp fordítva van:
Minél több videót görgetsz tovább, annál több függő kommunikációs ciklust indítasz el, és annál több figyelmi egységed rögzül ezeken a ciklusokon.
Minél kevesebb szabad figyelmi egységed marad, annál kisebb lesz a szellemi kapacitásod, annál kisebb lesz az IQ-d.
Ez egy videóra vetítve nem túl számottevő, de ha a „zombulás” életformává válik, az több ezer video, és több rangos nemzetközi tudományos kutatás által egész százalékokban mért hanyatlás nem csak az IQ-ban, de ezzel párhuzamosan a koncentrációs készségben is.
Ezek tudományosan igazolt tények.
De most jön az igazán rossz hír:
Ha a romlás elindul, nem áll le, mert ez egy öngerjesztő folyamat, egy zsugorodó spirál:
Ahogy romlik a koncentráció, a mentális képesség, egyre silányabb tartalmak is elfogadhatóvá válnak, és egyre gyengébb poénok is kezdenek bejönni.
De Te csak gördítesz tovább és tovább.
Miért?
Mert amit az ember elkezd, azt be akarja fejezni – ez egy magától értetődő, alapvető késztetés.
Emlékezz csak azokra a kisgyerekekre, akik addig rángatják a felnőttek ruháját, amíg választ nem kapnak egy feltett kérdésre, mert csak akkor nyugszanak meg, ha a kommunikációs ciklus lezárul.
Te is ilyen voltál?
Hát – még most is ilyen vagy: amit elkezdesz, be akarod fejezni, ahogy mindenki más is késztetést érez erre.
Az egészséges, élő kommunikációs ciklus alapvetően kétirányú.
A játék bármeddig játszható, ha a másik odalon van valaki,
aki mindig visszadobja a labdát.
Ha egy irányba áramlik,
akkor a ciklus elakad.
Az ebből fakadó hiányérzeted próbálod azzal kielégíteni, hogy újabb és újabb ciklusokat (videókat) indítasz el abban a reményben, hogy azok lezárulhatnak, és hozhatnak valami megkönyebbülést e tekintetben.
De ez nem történik meg, mert teljes kommunikációs ciklust csak élő emberekkel tudsz lefolytatni.
Így az újabb ciklusokkal csak tetézed a bajt, és még mélyebbre ásod magad az ingoványba, mert így egyszerűen nem kaphatod meg, amire vágysz.
De egyre jobban hiányzik, ezért egyre inkább meg akarod kapni.
ÍGY VÁLSZ FÜGGŐVÉ.
Mit veszítesz?
Szinte MINDENT: az emberi kapcsolataid, az ezeken keresztül elérhető örömöket, sikereket, az Életet – amiben még a szomorúság is tud kihagyhatatlanul intenzív érzés lenni.
Ha ez nem lenne elég baj, veszélybe kerül a személyes szabadságod is! Mert azzal, hogy beleszorulsz az információs buborékodba, befolyásolhatóvá, irányíthatóvá válsz.
Ahogy csőkken a szellemi teljesítőképességed, egyre inkább szükségesnek is fogod érezni az irányítást, és egy idő után már egyátalán nem lesznek önálló gondolataid. Csak sodródsz a nyájjal, ez pedig egyenes út a rabszolgatársadalomba.
Egy rabszolgatársadalom pedig nem kontrollálja a vezetőit, ezért azok a vezetők akkora hülyeségeket csinálnak, amekkorákat akarnak. Például háborúkat. Nem akadályozza meg őket senki – ahogy abban sem, hogy elindítsanak pár atomrakétát, ha másképp nem tudják megnyerni a háborúikat, amik, tegyük hozzá, valójában csak nekik fontosak. (Mégsem ők halnak bele, ami – legyünk őszinték – nem igazán sportszerű.)
Ez pedig a civilizáció vége.
Most azt hiszed, hogy filózok, igaz…?
Szőnyi János
Tetszik a téma?
Ha szeretnél többet megtudni, jelentkezz be ingyenes online videokurzusunkra!
