Védjegyed a névjegyed?

Volt szerencsém részt venni pár hete a Női Vállalkozók Napján, ahol nem mint látogató, hanem a pult másik oldalán, mint kiállító voltam jelen. Az egyik kiemelt feladat az volt, hogy minél több névjegy kártya gyűljön össze abba a bizonyos üvegtálkába. 

A projekt mondhatni sikerrel zárult, abból a szempontból, hogy több mint 100 darab névjegyet gyűjtöttünk, de amilyen sok kártya, olyan sok kellemetlen meglepetés is ért. Ugyanis a rendezvény után én adminisztráltam, így minden névjegykártyát egyesével volt szerencsém szemrevételezni. 

Mielőtt kifejteném a kevésbé kellemes, részét szeretném megjegyezni, hogy az esetek többségében ötletes és frappáns megvalósításokat láttam.

A névjegyek többségénél nem is ezzel volt a baj.
Hanem – és ezt nem fogod elhinni: – az olvashatósággal!
Mondtam is magamban: „Hát lehet, hogy csodaszép és ez a kedvenc betűtípusod, de ettől függetlenül kiolvashatatlan!
Ha az érdeklődő szeretne Téged felhívni vagy e-mailben érdeklődni, már a neved kiolvasásánál feladja…”
 

Erre szoktuk mondani, hogy a kevesebb néha több… és tényleg.

Sokkal vonzóbb és stílusosabb lesz, ha nem cifrázod túl, nem kell minden sarkot megtöltened valami ‘csicsával’. Valóban fontos az, hogy a névjegykártyánk tükrözze személyiségünket, de ne minden áron!

A névjegy egy nagyon kis felület ahhoz, hogy mindent közölj rajta, és sokkal fontosabb a saját személyiségednél a vállalkozásod üzenete! Ezt az üzenetet pedig csak akkor fogja venni az, akinek átadtad, ha az ő nyelvén, vagyis sokkal inkább róla szól, nem Rólad.
Ez meglep? 

Nos:
A vevőjelöltjeidet nem a névjegyed tipográfiai bravúrjai fogják felcsigázni igazán. Hanem az, ha megérzik, hogy egy fontos problémájuk megoldásában segíthetsz nekik.
Ahogy Téged is, őket is a saját problémáik megoldása érdekli a legjobban.

Ezt egyszerűen csak hidd el!
 
Apropó: Van már a vállalkozásodnak megfogalmazott üzenete?
Ami egy szlogenbe sűrítve 2 másodperc alatt világossá tudja tenni, hogy miben vagy jó és/vagy kinek?
 
Ha ez megvan, már nem marad más dolgod, mint ennek a bizonyos célközönségnek az ízléséhez igazítva kiválasztani a grafikai és tipográfiai megoldásokat.
Úgy, ahogy neki tetszik – nem úgy, ahogy Neked!!
Ha másért nem, azért, mert Te leszel az utolsó, aki a névjegyed láttán úgy döntesz, hogy vásárolsz magadtól.
 

Lehet, hogy ez egy elég meredek nézőpont váltás a számodra.

De ha nehézségeid adódnak, szívesen segítünk Neked megtervezni olyan névjegykártyákat, amelyek megfogják és lenyűgözik az embereket minden felesleges ciráda nélkül.

Ha kell, a fő üzenetet is segítünk megfogalmazni, és ez nem csak a névjegykártyád hatékonyságán fog sokat dobni, de minden máson is, ahol a logóddal együtt megjelenik.
 
Nem elég, hogy összhangban lesz a brand-ed arculatával, de kiemelkedik majd a tömegből és professzionális hatást kelt majd, ahogy Te is!
 
Keress fel bennünket akár most,
és legyen a névjegyed TÉNYLEG a védjegyed!

Szőnyi Laura

Na...? Ehhez mit szólsz? (Senki más nem csinálja, az biztos!)
Ez nagyon érdekel!...
Online marketing szolgáltatásaink mellé most ingyenesen megkaphatsz egy, az emberi elme működését bemutató videokurzust időben kötetlenül!
A tíz, egyenként nagyjából 5 perces videót Messengeren keresztül mutatjuk be, és minden video megnézése után egyéni konzultáció segíti a teljes megértést és az alkalmazást!

    Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.